Sok támadás éri mostanában Felicity karakterét azzal kapcsolatban, hogy a harmadik évadban eltűnt belőle a vidámság, és csak sírni láttuk, ezért sokaknak már elegük is lett belőle, ezzel a szomorú Felicityvel kapcsolatban pedig Emily is nyilatkozott most nekünk, aki játsza a számítógépzsenit. Erről találtam egy cikket a neten, most ezt fordítottam nektek le.
Felicity Smoak a kedvenc karakterünk az Arrow-ban – de nagyon rossz éve volt tavaly. Alapjában sokat volt könnyek között a harmadik évadban. Hiányoljuk a vicces Felicityt az első és a második évadból. Egy interjún, a San Diego-i Comic Con-on keresztül, a színésznő, Emily Bett Rickards azt mondta, ő is így érez ezzel kapcsolatban.
A hétvégi Arrow interjú alatt, valaki megkérdezte Rickardst, hogy ő is úgy érez-e, hogy Felicity túl sok időt töltött azzal az elmúlt évben, hogy szomorú és sírós volt, Rickards pedig válaszolt:
„Úgy érezte, hogy sokat sírt. Úgy érzem, hogy egy olyan éven ment keresztül, ami nem volt szükségszerűen a kedvenc éve. Egyetértek. Úgy érzem, hogy egy bizonyos mértékig vesztett a szilárdságából. Úgy gondolom, hogy túl sokszor megégett, és aztán olyan szituációkban találta magát, ahol nem igazán akart részt venni, például, hogy igazságos volt-e önmagához Ray [Palmer] és Oliver [Queen] között, vagy hogy adnia kellett volna magának elég időt ahhoz, amit igazán akart. Aztán pedig betoppant az anyja hozzá, és ő mindig megmondta neki az igazságot. Ezek a történések pedig a zokogáshoz vezették őt.”
Valaki előállt egy olyan kérdéssel, hogy látni fogjuk-e még az erős, felelős Felicity verziót ebben az évadban, ő pedig erre válaszolt:
„Ez az, amiben reménykedem, és ami a terv, és remélhetőleg újra viccesebb lesz, mert nem akarom állandóan sírni látni őt. Nagy csalódás volt nekem, hogy neki ennyit kellett sírnia – mert az egyik dolog, amit annyira szeretek Felicityben az az, hogy erős, független, saját fegyvereihez ragaszkodott, és önmagához igaz. És ez valami, amit csodálok benne. Úgy gondolom, igaz volt magához tavaly, de nem tudom, hogy szükségszerűen tudta, hogy amit csinált, az hiteles volt-e, és ezt próbálja kideríteni."
Rickards hozzátette, hogy Felicity igazán keményen dolgozik az egész életében, hogy felépítse a személyazonosságát, mint egy zseni és mint egy szakember. Emellett, egy nagy titkot őriz, amit csak az emberek kevésével tud megosztani.
Most, hogy három különböző emberrel is randizott, akik szuperhőssé váltak, világossá vált, hogy segíti az emberekből kihozni a legjobbat – de Rickards hozzátette, időbe telik Felicitynek, hogy önmagának is saját teret teremtsen.
|